Piacok, bevásárlóközpontok a nagyvilágban


Az emberi civilizáció hajnalán, az árutermelés megjelenésével egyidőben megjelentek az első olyan helyek ahol őseink kicserélhették egymással a megtermelt javaikat. Ezeket tekinthetjük az első piacoknak, vásároknak. A társadalmi, gazdasági fejlődéssel együtt járt a kereskedelem, illetve létesítményeinek fejlődése is. A piacok mellett megjelentek a vásárok, üzletek, szaküzletek, illetve a manapság jellemző hatalmas bevásárlóközpontok is. Ezek a létesítmények illetve az ott folyó tevékenységek sohasem korlátozódtak csupán a kereskedelmi tevékenységre, midig fontos szerepet kaptak a társadalmi érintkezések, emberi kapcsolatok, illetve a szórakozás is. Bemutatóm során igyekszek egy kis ízelítőt adni a világ néhány pontján, napjainkban megtalálható érdekes piacokról, üzletekről, bevásárlóközpontokról.